“Mert kutatni mindenki szeret…” – pályázat eredményhirdetése
A NanoTudomány Nemzetközi Közössége – folytatva az elmúlt évek hagyományait – idén is pályázni hívta a középiskolásokat és az egyetemistákat. A felhívás azt a célt tűzte ki, hogy a pályaművek feltérképezzék a középiskolások és kezdő egyetemisták körében legkedveltebb tudománynépszerűsítő programokat, internetes portálokat, rendezvényeket. A benyújtott munkáknak egy-egy, a pályázó érdeklődési körére jelentős hatást gyakorló, pályaválasztását befolyásoló tudománynépszerűsítő – az iskolai tanórákhoz szorosan nem kötődő – programot, rendezvényt vagy weboldalt kellett bemutatnia.
A felkért szakmai zsűri értékelte a KUTATÓK A NETEN 2014 alkalmából meghirdetett „Mert kutatni mindenki szeret…” című középiskolásoknak és egyetemistáknak kiírt tudománykommunikációs pályázatra érkezett műveket. Figyelembe véve a beküldött pályamunkák számát és azok tematikus eloszlását, az alábbi eredmény született:
Középiskolai kategóriában I. helyezést ért el Becse Ábris, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium diákja (felkészítő tanár: Halász László), aki a Kutatók Éjszakája helyi rendezvényéről készült fotómontázzsal pályázott. A képpel és a csatolt írásával igyekezett visszaadni ennek a kiemelkedő napnak az iskola életére és a diákokra gyakorolt hatását.
A II. helyezett Fekete Regina, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója lett, aki esszéjében az MTA TTK MFA Nanoszerkezetek Kutatócsoportjának weboldalát mutatta be, felidézve az intézet által szervezett nyári kutatótáborban szerzett élményeit.
III. helyezett Boros Boglárka, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja (felkészítő tanár: Lőrinczy Anna), pályaművében a helyi Mobilis Interaktív Kiállítási Központról írt, megosztva látogatásainak tapasztalatait.
Az egyetemisták kategóriájában a zsűri I. helyezésben részesítette Horváth Adélt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatóját. Dolgozatában a Digital Humanities Awards rendezvényt mutatta be, rávilágítva, hogy mit nyújthatnak a bölcsészeti informatikában rejlő lehetőségek a tanároknak és kutatóknak.
Köszönet a pályázók és a felkészítő tanárok értékes munkájáért! A pályaműveket illetve azok részleteit az év során publikáljuk majd a www.kutatok.net tudománykommunikációs blogon. A nyertesek tudománynépszerűsítő könyvcsomagban részesülnek.
Visszajelzés: „Mert kutatni mindenki szeret…”- tudománykommunikációs esszé, rajz- és fotópályázat - palyazatok.org
Egy lényeges dolog hiányzik a leírásból, hogy mi a pályázat nyereménye? Kíváncsian várom a választ…
A munkákat felkért szakmai zsűri értékeli, kategóriánként a legjobbnak ítélt első három helyezett tudománynépszerűsítő könyv-csomagban részesül, a korábbi években kiírt pályázatainkhoz hasonlóan.