A múlt héten akadtam rá az I. Természettudományos Oktatási Szakkiállítás weboldalára. Bár már túl voltunk a jelentkezési határidőn, azonnal billentyűzetet ragadtam, szerettem volna ott lenni, látni, ki és mit mutat be a szakterületen folyó oktatási, nevelő munkáról. Ott motoszkált a fejemben persze az is, talán a résztvevők közül érdekelhet  valakit a Nanopaprika, esetleg a Kutatók a Neten.

Megmondom őszintén, az egyszerű weblapot látva és a szervezők szabadkozással kezdődő körleveleit olvasva nem voltak túlzott elvárásaim.

Tizenegy körül érkeztem meg a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet falai között tartott rendezvényre. Még a lélegzetem is elállt, ilyet még talán sosem láttam. Lelkes diákok, pedagógusok és szakemberek százai töltötték meg a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium mellett működő laboratórium és társszervezői (lásd az esemény weboldalán) által szervezett konferencia termeit és folyosóit. A regisztráció gördülékenysége túlszárnyalta a legprofibb nemzetközi konferenciákon tapasztaltakat. Egy-két percen belül a kezemben volt a vaskos program és minden szükséges információ. Mini laboratóriumok, iskolai szertárak települtek az igencsak szűk folyosókra. Az Iglice, a Kikerics, a Gurgolya és Hunyor szekciónevek jelezték,  a nap megálmodói szívvel-lélekkel szervezték az első szakkiállítást.

Az ünnepélyes megnyitóhoz közeledve újabb és újabb csapatok jöttek Kisvárdától Szombathelyig. Sün Balázs szavai jutottak eszembe “már-már kicsi lett a ház”. Azon tűnődtem, mi motiválhatja ezeket a kosztümbe és öltönybe öltözött fiatalokat és tanáraikat, hogy szombat reggel végig utazzanak a fél országon egy nyolc perces bemutatkozásért. Utoljára talán egy általános iskolai kémiaórán éreztem azt a  mindent magával ragadó tudományszeretetet, amit ez a közösség sugárzott. Nem voltak TV-kamerák, nem szaladt össze a sajtó, pedig valami hatalmas történt Budapest szívében. Talán sokkal több, mint egy-egy hónapokon keresztül beharangozott tudományos fesztiválon.

A bemutatkozások kezdete előtt átnéztem a poszterekhez. Döbbenten álltam, s olvastam mindarról, mi minden történik Szegeden, Siófokon, vagy éppen Kecskemét iskoláiban. A poszterek mellett két diák ehető “kaviár” gyöngyöket készített, málnaszörpből, kávéból, joghurtból. Már alig várom, hogy a receptjük alapján én is nekivághassak a kísérleteknek.

zentaiak kémiája…

A párhuzamos szekciókban zajló konferenciákkal mindig az a baj, a résztvevő csak egy kicsi szeletét láthatja és hallhatja az egésznek. Jó lett volna bepillantani a szomszéd termekbe is. Amikor szekcióelnökünk azzal kezdte, hogy ez az első alkalom, amikor ebben a minőségben vesz részt egy rendezvényen, már sejthető volt, nehéz lesz a 16 előadót a rendelkezésre álló három órába sűríteni. Igazi kis családi hangulat alakult ki a termünkben. Örömmel fedeztem fel, néhány kollégám kutatási témáit az AKI kíváncsi kémikus kutatótábor fiatal vegyészeinek előadásaiban.

amikor megszólal a teáskanna…

Lenyűgözött Szórád Endre, a zentai Boyai Gimnázium tanárának és diákjainak a kémia szeretetéről árulkodó minden mondata. Lehetett szó akát a Brown-mozgás modellezéséről (Premontrei Szent Norbert Gimnázium), a kettős inga kaotikus mozgásáról (Kecskeméti Református Gimnázium) vagy a korongos abakusz matematikájáról (Csordásné Anda Éva), a hallgatóság nagy érdeklődéssel követte a prezentációkat. Dr. Újvári Sándor és Papp Eszter elektromágneses “zenei” bemutatója fellelkesítette a nézőtér apraját és nagyját.

Nehéz leírni azt a síri csendet, ahogy a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra legfiatalabb előadóinak szorítottunk, hogy sikerüljön lámpalázasan is elkészíteni a Cartesius-búvárt. Úgy éreztem, végre egy olyan természettudományi rendezvényen vagyok, amelyet nem csak azért kell megtartani, mert egy pályázat megvalósítási feltételei előírják azt. Hittem, hogy ide tényleg mindenki a tudományok szeretete miatt jött. Ebben erősített meg Zsigó Zsolt Miklós, a Bánki Donáth Műszaki Szakközépiskola tanárának motiváló előadása, a Mobilis Győr tűzoszlopa.

a legfiatalabb előadók Szegedről

Már csak két-három előadás volt hátra, amikor az egyik szervező beviharzott, és tanári hivatástól távol álló hangnemben azt ordította – mit sem sejtve a projektor folyamatos meghibásodása okozta csúszásról -, idő van, zárni kell a konferenciát. Mindezt a Pécsi Művészeti Gimnázium előadása közben. Hát mégsem szólt minden a tudományról – vontam le a fájó következtetés, látva a megszeppent diáklányok arcát. Amikor az illető pár perc múlva visszatért – ismét megzavarva az előadást -, hogy alternatív lehetőségként felajánlja, a konferencia zárása után a még hátralévők is megtarthatják a bemutatójukat, szerencsére egy-két tanár kolléga helyretette a “betolakodót”. Végül, ha nehezített körülmények között is, de megtudhattuk, miért utaztak a pécsiek a fővárosba.

Leszámítva ezt az illúzióromboló incidenst, csak gratulálhatok a szervezőknek (Bán Sándornak és csapatának), a tanároknak akik nap, mint nap népszerűsítik a tudományokat az ország minden szegletében és a határon túl is.