Űrturizmus – civilek a világűrben

Talán 2014 lesz az áttörés éve, amikortól már valóban megkezdik az első „űrugrásokat” az erre készülő cégek. A MANT diákpályázatának témája aligha lehetne aktuálisabb: Űrturizmus – civilek a világűrben. A pályázat minden résztvevője kedvezményesen juthat el 2014 nyarán a MANT Űrtáborba, sőt a legjobb helyezést elérőknek egyáltalán nem kell aggódniuk a részvételi díj miatt. Tedd próbára tudásod és nyerd meg te a diákpályázatot!

Tavaly óta egyéni indulók mellett már 2–4 fős diákcsapatok pályázatait is fogadjuk, és külön értékeljük. További újdonság volt az előző kiírásban, és most is érvényes, hogy a választható feladatok között szerepel a videókészítés is.

Ugrás a részletekre és a beadásra

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal együttműködve, az Űrvilág támogatásával az ENSZ Világűrhét alkalmából pályázatot hirdet.

A pályázat témaköre: Űrturizmus – civilek a világűrben

Ezen belül például az alábbi témákkal kapcsolatos munkákról lehet szó:
– Az űrturizmus eddigi története és a közeljövő tervei.
– Űrugrás vagy űrutazás – mi a különbség?
– Mikor jut egy űrturista tényleg a világűrbe, ha űrugráson vesz részt?
– Hol kezdődik szerinted a világűr?
– A polgári űrrepülés nehézségei, avagy lehet-e annyira biztonságos és egyben megfizethető, mint napjainkban a polgári repülés?
– Hogyan készítenéd fel az űrturistákat?
– Vezető pilótaként mit ajánlanál a turistáknak út közbeni megtekintésre?
– Mit mérnél a világűrben, ha űrturista lehetnél? – űrturista utak tudományos célú felhasználása.
– Hogyan szerezzünk pénzt űrturizmusra? – az űrturizmus üzleti tervei.
– Szállodák, kilátással a Földre.
– Egy tartalmas hétvége a Holdon.

A megjelölt témák közül lehet egyet választani, lehet többet választani, lehet mindegyikkel foglalkozni. A megjelölt témák mellett természetesen bármilyen, a pályázati kiírás címéhez kapcsolódó témát fel lehet dolgozni!

Beadási határidő: 2014. február 10.

Nyeremények

A 11–14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzője értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.
Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2013-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

A 15–18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó diák térítésmentesen vehet részt a 2013-es MANT Űrtáborban. A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el.
Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.
Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2013-es MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)

A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT a Huntsville-ben járt magyar kísérőkkel valamint az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg.
Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2013. évre elengedjük.

A díjakat mind egyéni, mind csapat kategóriában átadjuk.

A fentiek csupán a tájékoztatást szolgálják, a pontos részleteket a pályázati felhívás tartalmazza.

Részletek

A pályázati felhívás itt olvasható.
A pályázati felhívás letöltése PDF formátumban.

A tudáspróba feladatai innen letölthetők (PDF formátumban).

Pályázat beadása:
Az alkotásokat ezen a linken tudod feltölteni.

Ahhoz, hogy feltölthesd az alkotásodat/alkotásaidat (vagy az általad képviselt csapat alkotását/alkotásait), először regisztrálnod kell, amit ezen az oldalon tudsz megtenni. Utána a regisztráció során megadott felhasználónév-jelszó pár segítségével be tudsz jelentkezni a rendszerbe, és fel tudod tölteni az alkotásaidat.

FONTOS információk:

Az E feladat választása esetén a videót a Youtube-ra kell feltölteni. A Youtube-videó linkjét be kell másolni egy szövegfájlba, és azt a szövegfájlt (amely csak a linket tartalmazza) fel kell tölteni a mi rendszerünkben a megadott határidőig.

Csapat regisztrációja esetén a csapatvezetőnek kell regisztrálnia és megadnia a különböző adatait, a regisztráció végén pedig meg kell adnia a csapat többi tagjának a nevét. A csapat korcsoportja a legidősebb csapattag korcsoportja lesz.

Ha valaki nem csapatként regisztrál, akkor a csapatnév és csapattagok nevei részt hagyja üresen.


Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s