Kutatók lendületben – Kutatókat támogat az EU

Március 24-én Budapestre érkezik az „EURAXESS –Researchers in Motion” roadshow

2014-euraxess461[1]Az Európai Bizottság ma indította el az EURAXESS kezdeményezés keretein belül azt a pán-európai ismeretterjesztő kampányt, amelynek célja, hogy karriertanácsokat adjon a kutatóknak, és segítséget nyújtson számukra az álláskeresésben.

Az „EURAXESS – Researchers in Motion” roadshow 22 európai országban 29 várost, köztük március 24-én Budapestet is érinti, hogy álláskeresési, önéletrajz-írási és munkajogi tanácsokkal lássa el a kutatókat és a tudományos karrier iránt érdeklődőket. A kéthónapos kampány várhatóan mintegy százezer hallgatót és fiatal kutatót ér majd el.

Máire Geoghegan-Quinn, az Európai Bizottság kutatási, innovációs és tudományügyi biztosa a következő szavakkal leplezte le a kampánybuszt Brüsszelben: „Az EURAXESS mostanra központi szerepet tölt be az európai állást kereső kutatók körében. Az álláskereséstől kezdve a támogatási lehetőségeken át konkrét tanácsokkal és információkkal szolgál a kutatók számára. Az EURAXESS honlapján több mint 40 ezer álláshirdetés jelenik meg évente, és már több mint egymillió mobilitással kapcsolatos kérdésben nyújtott tanácsot az elmúlt négy évben.”

Az EURAXESS-t Európa-szerte 40 résztvevő ország támogatja. A portál egy helyen gyűjti össze a különböző országokból származó információkat, és 260 szolgáltató központban több mint 530 tanácsadója nyújt személyre szóló segítséget.

2013-ban csaknem 950 ezer egyedi látogató kereste fel az EURAXESS honlapját, amely háromszor annyi, mint a 2010-ben mért látogatók száma. Ez összesen közel 9,6 millió oldallátogatást jelent. Több mint 7700 kutatószervezet (vállalatok, egyetemek, KKV-k, stb.) regisztrált eddig az EURAXESS Jobs oldalon. A roadshow célja a még szélesebb körű részvétel elérése.

További információ

EURAXESS: www.euraxess.org

EURAXESS On Tour: www.facebook.com/EURAXESS.OnTour

European Research Area (ERA): http://ec.europa.eu/research/era/index_en.htm

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s