A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja versenyt hirdet középiskolai tanulóknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak távcsöves megfigyelés elvégzésére. A jelentkezési határidő 2014. június 30., eredményhirdetés 2014. július 15., konkrét piszkéstetői mérések pedig 2014 augusztusában.
A versenyen két kategóriában indulhatnak olyan 2–4 fős csapatok, amelyek tagjai magyarországi vagy határon túli magyar nemzetiségű, 14. életévüket betöltött fiatalok.
1. kategória: középiskolai diákok
2. kategória: felsőoktatási intézmények hallgatói
A pályázóknak választaniuk kell egy olyan égi objektumot, amelyet az MTA CSFK Piszkéstetői Obszervatóriumának 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával meg szeretnének örökíteni.
Az első három helyezett csapat 1–1 óra távcsőidőt kap 2014 augusztusában az MTA CSFK Piszkéstetői Obszervatóriumának 60/90/180 cm-es Schmidt-távcsövére, hogy a megpályázott feladatot elvégezhesse. Az I. helyezett csapat egy felkészítő tanárral együtt meghívást kap a Piszkéstetői Obszervatóriumba, ahol csillagász szakember segítségével személyesen működhetnek közre a csillagászati észlelés lefolytatásában. A II. és III. helyezett csapat programjához intézetünk munkatársai készítik el a felvételeket. A nyertesek a képek feldolgozásához is kapnak segítséget.