“Kémcső Nyelő és a Csövesek” – tudománynépszerűsítő foglalkozás a márkói kézműves táborban

marko2A Veszprém melletti Márkó település kézműves táborának zárónapján, Kémcső Jenő (dr. Paszternák András) és Spatula Sára (Szendy Barbara) tartott – az informális oktatás módszereit felhasználva – kémiát népszerűsítő foglalkozást közel harminc érdeklődőnek. A Márkói Németek és Magyarok Baráti Köre által rendezett délutáni táborba a szülők és nagyszülők is elkísérték a gyerekeket, aktívan bekapcsolódva a kísérletezésbe.

A vendéglátó, Kocsisné Pfeifer Éva köszöntő szavai után, egy órán át az ifjú kémikus palántáké volt a főszerep: együtt készítettek szivárványt és csodalámpát, tanulmányozták a jég olvadását, táncoltattak színes tejpacákat. Az elefánt fogkrém elkészítésével hívták fel a figyelmet a fogmosás fontosságára, s Kémcső Jenő nagy titkára is sikerült megoldást találni a kémia segítségével.

A program végén oklevelet kaptak a résztvevők.

Paszternák András alábbi gondolatait osztotta meg a Kutatók a Netennel:

“Mindig jó érzés olyan helyen Jenő szerepébe bújni, ahol nagy várakozással tekintenek az előre beharangozott oktatási rendezvényre. Mint a helyiektől hallottuk, többen már napokkal korábban várták Kémcső Nyelőt és a Csöveseket. A kedves fogadtatás, mellett azért is emlékezetes marad a mai foglalkozás, mert az MTA Természettudományi Kutatóközpont munkatársaként ez volt az utolsó tudománynépszerűsítő programunk. Ezúton is köszönetet kell mondanom dr. Nyikos Lajosnak, a Funkcionális Határfelületek Kutatócsoport vezetőjének, aki az elmúlt évek során mindvégig támogatta kémiát népszerűsítő törekvéseinket. Jenő és Sára kalandjai reményeink szerint más formában folytatódnak majd a közeljövőben.”

marko1

Spatula Sára és Kémcső Jenő a márkói régi kultúrház előtt


A kémiát játékos formában bemutató foglalkozás eredeti változatát Paszternák András és Berényi Szilvia (az MTA Kémiai Kutatóközpont fiatal vegyészei) állították össze 2010-ben. 2013-tól Spatula Sára szerepében Szendy Barbara ifjúsági vezető és programszervező működik közre. Bővebb információ itt

Reklámok

2 thoughts on ““Kémcső Nyelő és a Csövesek” – tudománynépszerűsítő foglalkozás a márkói kézműves táborban

  1. Visszajelzés: Kémcső Jenő és Spatula Sára új kalandjai a Csodák Palotájában | Kutatók a Neten

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s