LIGHTtalks: the Power of Photonics: 2015.09.25., Szeged

A LIGHTtalks az Európai Unió által indított és támogatott rendezvénysorozat, melynek fő célja a fotonika, azaz a fény tudományának és technológiájának népszerűsítése. A rendezvény előadásait a tudományos életből, valamint a vállalkozói- és ipari szférából érkező, a fotonikát különböző aspektusokból első kézből ismerő szakemberek tartják. Az előadások célja a fotonikában rejlő lehetőségek bemutatása a nyilvánosság, a munkavállalók, a befektetők, és nem utolsó sorban az ipari szereplők számára.

A LIGHTtalks egyetemi hallgatókat megcélzó „Careers in Photonics”, illetve a vállalkozóknak szóló „Lighting the Future” előadássorozatai a 2015-ös évben, a 2015: A Fény Nemzetközi Éve rendezvényeihez kapcsolódóan egy harmadik taggal bővülnek, amely az ipart célozza meg

„LIGHTtalks: the Power of Photonics

címmel.

A rendezvény magyar előadói napja a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közös szervezésében és a Magyar Innovációs Szövetség szakmai közreműködésével Szegeden kerül megrendezésre, az európai eseménysorozattal összehangoltan

2015. szeptember 25-én 10 órai kezdettel,

a Szent-Györgyi Albert Agórában (6722 Szeged Kálvária sugárút 23.).

A rendezvény előadói különböző iparágak és ágazatok meghatározó szereplői, akik közül a következő előadók már elfogadták felkérésünket:

Prof. Dr. Szabó Gábor (a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, akadémikus)

Balázs László (GE Lighting, főmérnök): LiFi – internet a lámpából

Dr. Puskás Sándor (MOL Csoportszintű Kutatás & Üzletfejlesztés, K+F vezető szakértő): Fénytechnológia az olaj- és gáziparban

Ifj. Duda Ernő (Solvo Biotechnológiai Zrt., vezérigazgató): Alkalmazott fotonika az orvosbiológiai kutatásban

Az előadásokat kerekasztalbeszélgetés követi, melyen az előadók mellett, döntéshozói meghívottak is részt vesznek majd.

A rendezvénnyel olyan cégeket szeretnénk megszólítani, amelyekben a fotonika innovatív lehetőségek kiaknázását, új ipari eljárások kifejlesztését eredményezheti. Célunk, hogy az ipari szereplőkben tudatosítsuk a fotonikában rejlő gazdasági lehetőségeket, ezáltal buzdítva őket arra, hogy a fotonikára mint egy érdekes, már működő vállalkozásokba is jól integrálható, innovatív megközelítést jelentő eszközként, megoldásként gondoljanak.

Köszönjük érdeklődését és szeretettel várjuk szeptember végi előadói napunkra. Addig is kérjük, kísérjék figyelemmel a Szegedi Tudományegyetem (http://www.inno.u-szeged.hu/LIGHTtalks/) és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (http://elft.hu/) honlapjait, ahol a rendezvénnyel kapcsolatos hírekről első kézből értesülhetnek!

Az eseményen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2015. szeptember 18-ig a következő regisztrációs felületen jelezze: http://www.inno.u-szeged.hu/lighttalks.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s