Antocián

KNJ15-01

Bemutatkozás:

2013 óta egy kémiai videó sorozatot készítünk, amiket a YouTube videó megosztó portálra töltünk fel. A látványosabbnál látványosabb, érdekes és tanórán nem látható kísérletek megfelelő elméleti háttérrel történő bemutatásának célja, hogy a diákok megszeressék, megérthessék a csöppet sem egyszerű kémiát. A feszített tanterv szerinti tanórán látványos kísérleteket bemutatni szinte lehetetlenség. Az órán sokszor a diákok a száraz tananyaggal találkoznak, ami nem épp a tantárgy mellett szól. Pedig körülöttünk minden kémia. Kémiához tartoznak ugyanúgy a látványos reakciók is, mint pl. a szerelem vagy maga a lét. Ezekre a dolgokra sajnos a tanórán nem igazán térnek ki. Videóinkkal és előadásainkkal szeretnénk megmutatni, hogy igenis fontos a tárgy, mely nem csak a sokszor érthetetlen elméletből áll.

Az Antocián névre hallgató tudományos, főleg kémiával foglalkozó videoblogunk alapötlete az volt, hogy a kémiát közelebb hozzuk a diáktársainkhoz.Tehát mondhatni 14 éves korunk óta, videóink segítségével, kisebb-nagyobb sikerrel a kémiát igyekszünk népszerűsíteni. Videóinkat is több mint 12.000 lelkes néző látta már összesen. Legyen az szakmabeli vagy korunkbeli diákok, esetleg óvodások.

2014 óta komolyabb szinten, nemcsak iskolánkban, hanem különböző tudományos konferenciákon, előadásokon, tudományos központokban, nyári táborban, más iskoláknak is előadásokat tartottunk, több mint 10.000 embernek. Sokszor nemcsak magyar nyelven tartottunk előadást, hanem németül, angolul is sikerült külföldi embereket, családokat (osztrák, amerikai, angol, szerb, román, német, szlovák stb.) lenyűgözni látványos kísérleteinkkel.

Facebook-oldal szerkesztői: Balogh Ádám és Stewart Péter

A szerzőkről:

Szerb Antal Gimnázium-Budapest 11. évfolyamos diákok

Facebook-oldal elérése: http://www.facebook.com/antocianvideo

YouTube csatorna elérése: www.youtube.com/c/antocianvideo

Nézz bele!

Vissza a Kut@tók a Neten 2015 menüjéhez, ahol szavazhatsz kedvenc oldaladra

partner

Reklámok

One thought on “Antocián

  1. Visszajelzés: „Mert kutatni mindenki szeret…” – előszó a jubileumi Kut@tók a Netenhez | Kut@tók a Neten

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s