Hat éves a NANOPAPRIKA – „Megvalósult álmok?”- nanotechnológia a hétköznapokban pályázat értékelése

2013. november 27-én ünnepli alapításának hatodik évfordulóját a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community – www.nanopaprika.eu). A közel 6700 kutatót és diákot tömörítő tudományos közösségi hálózatot dr. Paszternák András alapította, aki ekkor az MTA Kémiai Kutatóközpont doktorandusza volt, Kálmán Erika professzor asszony kutatócsoportjában.

nanopaprika6Az elmúlt hat esztendő alatt a Nanopaprika az egész világon ismert nanotechnológiai információforrássá vált, szolgálva a témában dolgozó kutatókat és a nanovilág iránt érdeklődőket.

A portál töretlen népszerűsége a közvetlen hangvételnek köszönhető, mely egyenrangúan kezel minden tagot, tudományos fokozattól és lakóhelytől függetlenül.

A születésnap alkalmából kiírt „Megvalósult álmok?”- nanotechnológia a hétköznapokban című esszé és rajzpályázat eredményei a következők:

A beérkezett pályaművek számát figyelembe véve, a felkért szakmai zsűri négy díjat oszt ki 2013-ban. Esszé kategóriában könyvjutalomban részesül:

Karkas Réka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium)

Felkészítő tanár: Nagyné dr. Regdon Ibolya

Véleményem szerint méltán nevezhetjük korunkat „nanokorszaknak” , hiszen a nanotudományok szerves részét képzik a legintenzívebben kutatott és legígéretesebb tudományterületeknek. Vívmányai, megalkotott újdonságai az emberiség előremenetelét szolgálják. Hatalmas előrelépésnek gondolom azt, hogy a pár éve még misztikusan csengő nanotechnológia olyan szintre lépett, hogy középiskolás diákként, egy gimnázium tanterméből berendezett „laboratóriumban”, akár civilként is beszerezhető alapanyagok és eszközök által, magam is részese, kipróbálója lehettem a nanotudományos felfedezéseknek, kutatásoknak. Természettudományos ismereteim elmélyítését, régebbi ismereteim új kontextusba helyezését, gondolkodásmódom és kreativitásom fejlődését jelentette nekem ez a „látogatás a nanovilágba”

Rajz kategóriában I. díjat kap:

Tabányi Miklós (Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola)

Felkészítő tanár: Hadárné JuditB01

és

Turay Mary Ama (Majosháza)

B17

II. díjban részesül:

Keresztúri Tamás (Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola)

Felkészítő tanár: Hadárné JuditB11

A nyerteseknek gratulálunk, a többi pályázónak és felkészítő tanáraiknak köszönjük a munkájukat!

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s