Kémcső Jenő és Spatula Sára nyári kalandjai

Az elmúlt hetek során a szarvasi nemzetközi ifjúsági tábor legkisebb táborozóinak bevonásával kísérletezett Kémcső Jenő és Spatula Sára. A háztartásban előforduló alapanyagok felhasználásával, a gyerekkel közösen végzett, látványos bemutatóval, világítottak rá néhány alapvető kémiai és fizikai jelenségre.

CAM02413[1]A három csoportban több mint 70, hat és tíz éves kor közötti gyerek vett részt az interaktív foglalkozáson. Az ezúttal “kitchen chemistry” néven futó 45 perces sávból nem hiányozhattak,  a korábban az óvodákban és iskolában népszerű elemek, mint a szivárvány építés, a táncoló tejpacák, a csodalámpa, a jégtündér vagy a fogkrém varázs. Egyes kísérletek megújult formában szórakoztatták a vakáción lévő tanulókat és a szeptembertől iskolába készülő ovisokat.

“Míg az óvodákba, iskolákba a természettudományok népszerűsítésének, megszerettetésének céljából járunk, addig itt a nyári táborban ez inkább csak szórakozás. További adalék a hely által nyújtott színes programkavalkádban. Egy az informális oktatás terén 15 éve tevékenykedő ifivezetőnek, ha a szakmája pont vegyész, nem nagyon lehet nagyobb öröme, mint ötvözni a két dolgot, s játékos formában közelebb hozni a gyerkőcöket a kémia világához.” – vélekedett dr. Paszternák András, az MTA Természettudományi Kutatóközpont, Funkcionális Határfelületek Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, aki még 2010-ben, Berényi Szilvia kolléganőjével (MTA Kémiai Kutatóközpont) találta ki Kémcső Jenő és Spatula Sára karakterét.

Az alföldi foglalkozások során Spatula Sára szerepében, az ifjúsági programok szervezésével foglalkozó Szendy Barbara működött közre.

“A legnagyobb öröm, olyan fiatalokkal találkozni, akik már jártak a foglalkozásunkon. Néha nehéz visszatartani őket attól, hogy gyorsan megválaszolják az általunk feltett kérdéseket. Ez is tükrözi, talán sikerült nyomot hagyni bennük a kémiát népszerűsítő programunkkal.” – összegezte Kémcső Jenő.

Reklámok

One thought on “Kémcső Jenő és Spatula Sára nyári kalandjai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s