KUTNET2014: Dunai Szigetek – Szávoszt-Vass Dániel

kn6Dunai Szigetek

A Dunai Szigetek a maga 5 évével Magyarország egyik legrégebbi kutatói blogja. Tudományterülete szerteágazó, szinte mindent átölel, ami a folyóval kapcsolatos. Kiemelt szerepet kap a hidrológia, a geomorfológia, a geológia, a régészet, a helytörténet, a negyedidőszak-kutatás, a hidro- és egyéb biológia, részben az szépirodalom és a városépítészet is. A blog célja feltárni a folyó múltját, dokumentálni a jelenét és befolyásolni a jövőjét.

Blogíró neve: Szávoszt-Vass Dániel

Blogíró végzettsége: 1999-2003 Földrajz-történelem tanár ELTE-TFK, 2003-2008 Geográfus-hidrológus ELTE-TTK, 2009-2012 PhD. ELTE-TTK – abszolutórium.

Blog elérése:  http://dunaiszigetek.blogspot.hu/

KUTNET2014: Pangea – Szávoszt-Vass Dániel, Bende Csaba, Jakab László, Bende Attila, Kovács Sztrikó Zsuzsanna

kn5Pangea

A Pangea blog 2013. decemberében bontotta ki az általános földrajz zászlóját öt állandó szerzővel, akik érdeklődésüknek, kutatási irányuknak megfelelően próbálják a földrajz valamennyi tudományágát összefogni egy helyen. A fél éves múlt ellenére már jó néhány cikkünk került országos figyelembe, mint például a Földgömb Atacama expedíciójáról készített interjú, vagy Magyarország 1918 utáni széthullásának története, melyet országos lapok netes kiadásai is átvettek. Igyekszünk reflektálni a közelmúlt földrajzi folyamataira, mint természet, mind pedig társadalom-földrajzi tekintetben, mint például a Nicaragua-csatorna terveiről, vagy a Krím elszakadásáról szóló cikkeinkben.

Blogírók neve: Szávoszt-Vass Dániel, Bende Csaba, Jakab László, Bende Attila, Kovács Sztrikó Zsuzsanna

Blogírók végzettsége: A blog készítői az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi, végzett, ill.  doktorandusz geográfus hallgatói. 

Blog elérése: http://pangea.blog.hu/

KUTNET2014: BarosssBlog – Tudom, hogy hol laksz! – Bayer Árpád

kn4 BarosssBlog – Tudom, hogy hol laksz!

Egy szakdolgozati kutatásból nőtt ki a blog, aminek témája a helyidentitás felépítése egy agglomerációs településen, konkrétan Baross Gábor-telepen. Helyi, környékbeli pletykák, vitás kérdések, versek, levelek, életek elevenednek meg a blogon, kiegészítve néhány esszével, reflexióval.

Blogíró neve: Bayer Árpád

Blogíró végzettsége:  Az ELTE Történelem szakán végeztem idén nyáron, Művelődéstörténet, valamint Gazdaság és Társadalomtörténet szakirányon. A képzést három félév berlini tanulás egészítette ki a Humboldt Egyetemen. Jelenleg munkát keresek és független kutatóként folytatom a diplomamunkával elkezdett kutatást, ami könyv formában idén ősszel meg is fog jelenni.

Blog elérése: http://www.barosssblog.blogspot.com

KUTNET2014: Babák, gyerekek és nyelv – Fehér Krisztina

kb3Babák, gyerekek és nyelv

Egy nyelvészkutató blogja babákról, gyerekekről, nyelvről. A blog a nyelvelsajátítás folyamatát a szélesebb olvasóközönségnek egyrészt közérthető cikkekben mutatja be, másrészt ajánlók formájában egyéb ismeretterjesztő írásokat, szaktanulmányokat, előadásokat, programokat és beszélgetéseket kínál a témában. Az oldal egyaránt szól a babanyelv iránt érdeklődő laikusoknak, illetve a nyelvész és pszichológus főiskolai-egyetemi hallgatóknak, kutatóknak. Az egyszerűen megszövegezett bejegyzések alapvetően a nyelvelsajátítással foglalkoznak, és praktikus tudnivalókkal ismertetik meg a gyerekek nyelvi fejlesztésével a hétköznapi gyakorlatban találkozó pedagógusokat és szülőket.  A cikkeknek ugyanakkor az is céljuk, hogy – főként a tágabb szakmai közönségnek – a babák nyelvi képességének  tanulmányozásán keresztül grammatikai folyamatokat mutassanak be, ezáltal pedig egy újszerű, a kognitív tudományok eredményeire is építő nyelvtani modellt vázoljanak.

Blogíró neve: Fehér Krisztina

Blogíró végzettsége: 2003-ben szerzett magyar szakos tanári diplomát a Debreceni Egyetemen. 2003 és 2005 között a magyar nyelvészet doktori alprogram nappali, a 2005/2006-os tanévben levelező tagozatos hallgatója. 2005-től a Magyar Nyelvtudományi Tanszék tanársegédje. PhD fokozatot 2012-ben szerzett.
Társas-kognitív nyelvészettel, ezen belül is főként fonológiával, morfológiával, nyelvelsajátítási, nyelvelméleti-tudománytörténeti kérdésekkel foglalkozik. Általában hangtani, alaktani és szociolingvisztikai tárgyakat oktat.

Blog elérése: http://babanyelv.blog.hu/

KUTNET2014: Névmásblog – Rákosi György

kb2Névmásblog

A Névmásblogon a magyar névmások nyelvtanával foglalkozó kutatásaimról számolok be időről időre. A bejegyzések a magyar nyelvről szólnak, és igyekszem egy közérthető általános nyelvészeti szemszögből megközelíteni a magyar adatokat. Így időnként kitekintünk egyéb nyelvekre is, amikor ez hasznos segítség a magyar adatok jobb megértéséhez. A szűkebb értelemben vett nyelvtani témák mellett a blog foglalkozik a névmásokat érintő nyelvhasználati, nyelvelsajátítási és nyelvtechnológiai kérdésekkel is. Sőt, néha művészeti alkotásokban is megtalálom a névmást.

Blogíró neve: Rákosi György

Blogíró végzettsége: Történelem-angol szakos tanárként végeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (a mai Debreceni Egyetem jogelődje). Azóta nyelvészként élek. A PhD fokozatomat az Utrechti Nyelvészeti Intézetben védtem meg, jelenleg a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetében dolgozom adjunktusként. Főleg a magyar és az angol nyelvvel foglalkozom, és különösen a vonzatszerkezetek és a névmások nyelvtana érdekel.  

Blog elérése: http://nevmasblog.wordpress.com