Beszélgetések oldott légkörben a tudomány és a mérnökség szemszögéből a világról… A Pannon Egyetem Mérnöki Kara TDK mozgalmának keretein belül működő rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy hallgatók és oktatók közösen, oldott hangulatban beszélgessenek tudományos kérdésekről. A rendezvény sorozat Facebook-oldala elérhető itt
Author Archives: editor
ISKOLA-Tudomány: Fizika fiataloknak – Varga Éva weboldala
Mindig öröm egy-egy újabb tudományokat népszerűsítő, rendszeresen frissülő weboldalt felfedezni az Interneten. A Kutatók a Neten csapata ezúttal Varga Éva fizika tanár posztjait szemlézi.
A vargaeva.com oldalról:
A honlapot 2012. januárjában indítottam, és a bejegyzéseket elsősorban a becsei Samu Mihály és Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulóinak szántam. Minden bejegyzés egy tanítási egységet foglal össze, röviden, kivonatosan ismertetve az alapvető tudnivalókat. A tankönyv, a tábla mellett ma már sok-sok eszköz közül lehet választani, amelyek segítségével bővíthető a hagyományos tanulási technika. Kattintásokkal elérhető az információk nagy része. Legyen ez a blog egyszerűen egy kiegészítő, legyen minden bejegyzés még egy alkalom a tanulásra az általános iskola színtjén.
Célom, hogy a tanulóim :
- bővítsék tudásukat a természettudományok terén, és elektronikus formában is jussanak hozzá a tananyag egy részéhez
- mozogjanak otthonosan, gyakorlottan az e- learning és e- kommunikáció terén
- ragadjanak meg minden alkalmat a tudásszerzésre
- tudják, hogy … végül csak az számít mit tanultunk meg és mennyit fejlődtünk…
Egyenlőre a bejegyzések többsége a 6. és 8. osztályosoknak íródik, de remélem hamarosan ki fog bővülni a 7.osztályra is!
Varga Éva fizika tanárnő
Néhány friss bejegyzés az oldalon:
EGYETEM-Tudomány: Alkímia és Észbontogató az ELTE Kémiai Intézetében
Az ELTE Kémiai Intézetében ezen a héten is számos érdekes tudománynépszerűsítő programra kerül sor. Időről-időre érdemes átböngészni az intézet PR-oldalát.
2013. október 17-én Alkímia ma, “Élettelen az élőben — bioásványok” címmel.
2013. október 18-án Észbontogató, “Kémia: Meg is marad, meg nem is” cimmel.
További információ az alábbi weboldalon.
WEB-Tudomány: Laboratorium.hu
Az alábbi levelet hozta a posta egy új tudománynépszerűsítő weboldalról:
Örömmel hívom fel a figyelmét egy megújult honlapra, a laboratorium.hu weboldalra! Ezen az oldalon a tudományos világ, azon belül is a laboratóriumok, az elválasztástechnika iránt érdeklődőknek kínálunk közérdekű ismereteket. Leírjuk, hogy miért van szükség laboratóriumokra, hogy mi történik a kémcsövek között, milyen módszerekkel (kromatográfia, spektroanalízis) vizsgálódnak a kollégák, mire kíváncsiak a mikrobiológusok és hogyan szekvenáljuk a DNS-t.
Mindezt közérthetően, sok-sok képpel illusztrálva, ismeretterjesztő céllal. Beszélünk a környezetünk analitikájáról, az élelmiszerekről és az olyan más „finomságokról”, mint az étrend-kiegészítők vagy a csomagolóanyagok, a címkék vagy a gyógyszerek. Rámutatunk, hogyan fér meg egymással egy laboratóriumban a pálinka, a méz vagy éppen a táptalaj, vagy hogy miért fontos a mangalica génjének a meghatározása.
Szeretnénk bebizonyítani, hogy a laboratórium nem egy elvont hely, ahol öncélú, ki tudja, mire használható kísérletek zajlanak, hanem az életünk minőségét javító vizsgálatok terepe!
Oldalunkon bárki találhat a kedvére való, érdekes témát, cikket, ezért reméljük, hasznosan telik az itt eltöltött idő. Jó barangolást kívánunk!
Sok aktuális és friss tartalmat a szerkesztőknek, izgalmas olvasnivalót a netezőknek!
BLOG-Tudomány: 108 kutatói blog az NKP weboldalán
A Nemzeti Kiválóság Programhoz (NKP) kötődő kutatók számos új Internetes naplót indítottak az elmúlt hónapokban. A blogokon keresztül az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kutatók mindennapjaiba, megismerhetik az elért eredményeket.
Az NKP oldalán futó blogok itt érhetők el (20 db – az NKI hírlevele alapján).
Néhány friss bejegyzés:
- A transzkripciós interferencia hálózat Amerikában
- Marsai Viktor: Így kutatunk mi III. (Szomália)
- Csoportszervezés, adatgyűjtés
- Vulnerábilis koszorúér-plakkok kísérletes és klinikai vizsgálata
A többi ösztöndíjas kutató – külső oldalakon futó – blogjainak (88 blog – az NKI hírlevele alapján) gyűjteménye tematikus bontásban:
