Hat éves a NANOPAPRIKA – „Megvalósult álmok?”- nanotechnológia a hétköznapokban pályázat értékelése

2013. november 27-én ünnepli alapításának hatodik évfordulóját a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community – www.nanopaprika.eu). A közel 6700 kutatót és diákot tömörítő tudományos közösségi hálózatot dr. Paszternák András alapította, aki ekkor az MTA Kémiai Kutatóközpont doktorandusza volt, Kálmán Erika professzor asszony kutatócsoportjában.

nanopaprika6Az elmúlt hat esztendő alatt a Nanopaprika az egész világon ismert nanotechnológiai információforrássá vált, szolgálva a témában dolgozó kutatókat és a nanovilág iránt érdeklődőket.

A portál töretlen népszerűsége a közvetlen hangvételnek köszönhető, mely egyenrangúan kezel minden tagot, tudományos fokozattól és lakóhelytől függetlenül. olvasásának folytatása

Nobel-díjas fizika mindennapi alkalmazásokban: Lézerek és alkalmazásaik

NobelprizrA BME Fizikai Intézete és a Wigner Jenő Szakkollégium a Nobel-díjas fizika mindennapi alkalmazásokban előadássorozat keretében újabb középiskolásoknak szóló ismeretterjesztő előadást szervez  Lézerek és alkalmazásaik  címmel.

Előadó: Dr. Koppa Pál, a BME Atomfizika Tanszék tanszékvezető-helyettese
Időpont: 2013. november 29-én du. 3 órától.
Helyszín: BME F ép. III. lépcsőház 2. em. 13. terem

További részletek,illetve a regisztrációs felület:

http://felvi.phy.bme.hu/index.php/%22Nobel-d%C3%ADjas_fizika_mindennapi_alkalmaz%C3%A1sokban%22_el%C5%91ad%C3%A1ssorozat

KutInf 2014 – Kutatói Információforrás

kutinf2014Keressük a világháló hasznos információkat tartalmazó, átlátható és közérthető magyar nyelvű kutatói, tudományos weboldalait.

Jelöld kedvenc oldalaidat egyetem, főiskola, kutatóintézet/kutatóközpont, kutatócsoport,  kutatókat tömörítő társaságok és egyesületek, kutatással foglalkozó vállalkozás, kutatói/tudományos linkgyűjtemény, tudománynépszerűsítő web-, Facebook-oldal, blog kategóriában.

Jelölési határidő: 2013. december 31.

Internetes közönségszavazás: a beérkezett jelöléstől legkésőbb 2014. január 31-ig.

Jelölés, weboldal-lista, közönségszavazás www.kutatok.net/kutinf2014

Ablak a jövőre – MTA TTK MFA Nyílt Nap

mta-ttk-logo-25-229x300Az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet idei nyílt napját november 22-én pénteken tartják. A nyílt napra 14 évesnél idősebb látogatókat várnak (gyermektől nagyszülőig). A nyílt napon megtekinthetők a tudományos kísérleti laboratóriumok a kutatáshoz használt eszközökkel. Tudományos ismeretterjesztő előadásokkal is készülnek a szervezők, népszerű témákban. További részletek itt.