“Miért ne tanulhatnánk egymástól?” – új partnerünk a World of Science Museums

wsm“Miért ne tanulhatnánk egymástól?” mottóval indult útjára július közepén a Kutatók a Neten tudománykommunikációs blog új partnere a World of Science Museums Facebook-oldal, melynek célja, hogy összegyűjtse a tudományos kiállítóhelyek legérdekesebb programjait és oktatási módszereit.

A folyamatosan frissülő hírfolyam segítheti a kiállítóhelyek dolgozóinak mindennapi munkáját, ötleteket adhat a tudománynépszerűsítéssel foglalkozó kutatóknak és szakembereknek. Az érdeklődők hasznos információkat találhatnak az internetes felületen.

wsm-wsmA tervek szerint a World of Science Museums szorosan együttműködik majd a Kutatók a Neten csapatával.

Gratulálunk partnerünknek – Tudományos honlap kapott aranyérmet!

A kémia, a laboratóriumok világát népszerűsítő honlapot díjaztak a marketingversenyen!

A Laboratorium.hu weboldal aranyérmet kapott Magyarország legrangosabb tartalommarketing versenyén, a Content Marketing Award-on. A közérdekű, tudományos, a kémia és a laboratóriumok világának népszerűsítését célul kitűző honlap a legjelentősebb hazai cégek és médiaügynökségek remek kampányai, megoldásai közé került ezzel a díjjal.

A független laboratóriumokat működtető WESSLING Hungary Kft. a Laboratrorium.hu, a laboratóriumi „hírügynökség” című pályázatával az oktatás, egészség kategória aranyérmét érdemelte ki! A közérdekű, tudományos honlap számos célt szolgál: a kémia, az analitika és a laboratóriumi vizsgálatok népszerűsítése, bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatásra és a fogyasztóvédelemre, hasznos információk eljuttatására a honlap olvasóközönségéhez.

A modern és szellemes megjelenésű honlapon hetente, 3-4 naponta frissítik a híreket, cikkeket. A tudományos igénnyel, ám olvasmányosan, közérthetően megírt anyagokat a kollégák összefogásával, egy közel negyed százados tudásbázis aktivizálásával készítették el a legváltozatosabb témákban (beszélő baktériumok, fertőző kézfertőtlenítők, genetikai vizsgálatok, cukor és csokoládé, transzzsírsav, dioxin, formaldehid, tej, étrend-kiegészítők, hamis gyógyszer, azbeszt, stb.).

A Laboratorium.hu cikkeit rendszeresen átveszik a meghatározó online médiumok, hivatkoznak rá az országos televíziók, rádiók, a honlapot nyilvántartják a tudományos fórumokon, és a weboldal ad helyet a középiskolásoknak szánt, népszerű, interaktív oktatónapnak, a Laborkaland programnak is – mondta el Szunyogh Gábor, a honlap szerkesztője.

 

A Kreatív Csoport által idén második alkalommal meghirdetett Content Marketing Award a hazai marketingszakma egyik legfontosabb és legrangosabb seregszemléje, amelyen a közönségnek hasznos tartalmat szolgáltató marketingmegoldásokat díjazzák. A zsűri tagjai a legelismertebb hazai médiumok, médiaügynökségek, marketingszervezetek szakemberei közül kerültek ki. A 2015-ös verseny döntőjébe olyan meghatározó magyar óriáscégek marketingkampányai kerültek, mint a Tesco, a Spar, a Nestlé, a McDonald’s, a MasterCard, a Telenor, a Vodafon, a Főtáv Zrt. vagy a Magyar Telekom. A döntőbe került megoldásokat vezető hazai médiaügynökségek készítették el (Havas Média, Organic Communication, a POSSIBLE, Uniomedia, az X Kommunikációs Központ).

A WESSLING Hungary Kft. akkreditált laboratórium immár közel 25 éve van jelen Magyarországon. Szolgáltatási köre egyedülálló, ahogyan az is, hogy három nagy területen: a környezetvédelemben, az élelmiszer-biztonságban és az egészségvédelemben egyaránt végez vizsgálatokat. Az akkreditált státusz mellett a munkatársak szakértelme, elhivatottsága garantálja a cég hitelességét és az élet minőségének szolgálatát. Jelentős tudását az oktatás és a tájékoztatás terén is közkinccsé kívánja tenni, ennek egyik eszköze a nemrég aranyérmet kapott Laboratorium.hu weboldal.

FÉNY ÉS TUDOMÁNY A FÉNYEK VÁROSÁBAN

A Fény Éve rendezvénysorozat következő kiemelkedő eseménye június 9-én lesz az MTA Dísztermében:
feny_eve_banner_B
A “Fény és tudomány a fények városában” címmel 14 órakor kezdődő
előadás-sorozatot Lovász László, az MTA elnöke nyitja meg.

A Meghívó a programmal letölthető az ELFT honlapjáról:
http://elft.hu/sites/default/documents/20150609_meghivo.pdf .

A Fizika Mindenkié központi rendezvényének élő közvetítése szombaton

fizikamindenkie_elteÉlő közvetítés április 18-án, szombaton 11 órától:

www.galileowebcast.hu

A Fizika Mindenkié 2015
Előadások a Fény Nemzetközi Éve alkalmából
ELTE Lágymányosi Campus

A tervezett program:

11:00 – Ünnepélyes megnyitó
11:45 – Dr. Kiss László (MTA CSFK): Űrcsillagászat
12:15 – Dr. Kellermayer Miklós (SOTE): Modern fénymikroszkópia
12:45 – Dávid Gyula (ELTE): A fekete fény

13.45-17:30 – Fény a Sötétben – szemkápráztató optika kísérletek és előadások

“A természettudományok és modern technikai alkalmazásaik egyre nagyobb teret hódítanak mindennapi életünkben. Ugyanakkor mindannyian szomorúan tapasztaljuk, hogy a diákok körében rohamosan csökken a természettudományok, köztük a fizika iránti érdeklődés. Nekünk, fizikusoknak és fizikatanároknak, a fizikával hivatásszerűen foglalkozóknak mindenképpen feladatunk, sőt kötelességünk, hogy ezt a tendenciát megváltoztassuk. Ebben várjuk a fizikát szeretők, a fizika iránt érdeklődők segítségét.

Szeretnénk megmutatni mindenki számára, hogy a fizika sokszínű, érdekes, a világról fontos és alapvető információkat nyújtó, ugyanakkor mindennapi életünket is befolyásoló, kézzelfogható és nélkülözhetetlen tudomány. Alkalmazásai megjelennek más tudományágakban és a technika számos területén, a mobiltelefontól és a GPS-től kezdve az orvosi vizsgálati módszerekig (PET, MRI stb). Jövőnk fontos kérdéseiben (pl. az atomenergia alkalmazása vagy a klímaváltozással kapcsolatos problémák ügyében) sem dönthetünk felelősen, ha a felmerülő kérdések fizikai hátterét nem ismerjük.

Célunk, hogy minél többen közel kerüljenek a fizikához, megismerjék kérdéseit, válaszait, problémáit és alkalmazásait. Ezért jó szolgálatot tenne az ügynek, ha sikerülne egy napra a fizikára irányítanunk az ország figyelmét.”

További információk:
http://afizikamindenkie.elte.hu
http://afizikamindenkie.kfki.hu