Kémcső Jenő és Spatula Sára visszatért – kémia az óvodában

???????? Két év szünet után újra folytatódnak Kémcső Jenő és Spatula Sára kalandjai az óvodákban. A kémiát játékos formában – 4-5 éves gyerekek bevonásával – bemutató Anya, akkor te is kémikus vagy? című foglalkozást Paszternák András és Berényi Szilvia (az MTA Kémiai Kutatóközpont fiatal vegyészei) állította össze a Tudástársadalom Alapítvány által életre hívott Lángész projekt keretében 2010-ben.

Az azóta önállósult óvodai játékos, tudománynépszerűsítő óra november 8-án, a zuglói Benjámin óvodába látogatott el. ????????A háztartásban előforduló anyagok felhasználásával ismerkedhettek meg a gyerekek a kémiai folyamatokkal. A szivárvány gyártás, a csodalámpa készítés és a tejpacák táncoltatása mosolyt csalt a kicsik arcára. A foglalkozás végén kémikussegédi oklevelet is kaptak a résztvevők. Spatula Sára karakterét ezúttal Szendy Barbara alakította, Kémcső Jenő szerepében Paszternák András (MTA Természettudományi Kutatóközpont AKI tudományos munkatársa) igyekezett megismertetni az ovisokat a kémia varázslatos világával.

SONY DSC

Kutatók a Neten 3.0 hétfőtől vasárnapig

kutatók a neten 3.0 486x60Hétfőn, november 11-én startol a Kutatók a Neten 3.0 – III. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó virtuális rendezvénye (www.kutatok.net/kutnet2013).

„Amikor vegyész fejjel a kutató bloggerekre gondolok, elsőre a laborok üvegeszközökkel zsúfolt, gumikesztyűs világa ugrik be. A harmadik találkozó szervezésekor ismét rá kellett döbbennem, mennyivel tágabb a tudományok művelőinek világa, gondoljunk akár a pszichológia vagy a történelem rejtelmei után kutakodókra.” – véli Paszternák András, a hat éve sikeresen futó nanotechnológiai közösségi hálózat, a Nanopaprika alapítója.

2013-ban tizenhárom kutatói blog, web- és Facebook-oldal mutatkozik be a nagyközönség előtt.

 „A kezdeti próbálkozások, 2010-ben és 2011-ben azt mutatták, rohanó világunkban nem könnyű egy előadóterembe összehozni a különböző területeken dolgozó kutatókat, idén maradunk abban a térben, ahol már „otthonosan” mozgunk, s új tudománykommunikációs weboldalunk segítségével hívjuk fel a figyelmet a szakemberek, diákok és érdeklődő laikusok által szerkesztett felületekre.” – vázolja a rendezvény főszervezője.

A résztvevők sorában vannak országosan ismert internetes naplók, akadnak most induló kezdeményezések:

A Varga Máté, Kalmár Éva és Zsámboki János által életre hívott Critical Biomass, azaz a   Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megismerhetjük a szerzők véleményét különböző biológiával kapcsolatos témákban.

Fehér Krisztina, nyelvészkutató blogja (Babák, gyerekek és nyelv) a nyelvelsajátítás folyamatát mutatja be. Az oldal egyaránt ajánlott a babanyelv iránt érdeklődő laikusoknak, illetve a nyelvész és pszichológus főiskolai-egyetemi hallgatóknak, kutatóknak.

Egy fiatal kutatónő hétköznapjai címmel Feigl Viktória osztja meg hétről-hétre a gondolatait. Blogja nem szól tudományos cikkek elemzéséről vagy elméleti tudományról, ellenben szól a valódi hétköznapokról kifejezetten nem kutatóknak és egy kicsit a kutató-palántáknak. Két fő témaköre a talajjavítás/talajgyógyítás és a környezettoxikológia. A blogban a kutatáshoz kapcsolódó hétköznapi élményekről és tanulságokról olvashatnak az érdeklődők.

A London olvasatai: migráció és városi létforma kortárs regények tükrében című blog – Györke Ágnes szerkesztésében – főként azoknak szól, akik nemcsak az útikönyvekből ismert Londonra kíváncsiak, hanem szeretnének bepillantást nyerni a “kulisszák mögé”: olyan terekbe és pillanatokba, amelyek irodalmi szövegeken és vizuális alkotásokon keresztül alternatív képet festenek a városról.

Czirok János Balázs Chemical Johny néven népszerűsíti a kémiát közérthetően. Néha kicsit mélyebb, inkább kollegáknak szóló bejegyzések is megjelennek blogjában.

A Szabó Mónika által jegyzett, az Így néz ki egy feminista blog 2010 novemberében indult, célja, hogy a társadalmi nemi szerepek kritikai látásmódját megmutatva, a szociálpszichológia gazdag kutatási eredményeire támaszkodva közelebb hozza a feminizmust, mint a nemek közötti egyenlőség mellett érvelő látásmódot az olvasókhoz. Elsősorban konkrét jelenségekre, helyzetekre reflektál, az írásokat online prezentációkkal és előadásokkal is kiegészítve.

A Biológiai Evolúció blogban Deák Péter célja, hogy közérthető, érdeklődést felkeltő bejegyzéseken keresztül tájékoztasson az evolúcióról, és segítsen észrevenni és leleplezni az evolúcióval kapcsolatos tévhiteket és mítoszokat.

A szakdolgozatához tartozó kutatás segítésére hozta létre Bayer Árpád a BarosssBlog-ot, mely a helyi identitással foglalkozik a Baross Gábor telepen a XX. század első felében. Ez a terület ma Budapest része, 1950 előtt azonban Nagytétényhez tartozott. A blog célja, hogy kapcsolatot teremtsen a területen élőkkel, megismertesse a telep és környékének történetét.

Egy erdélyi magyar parányőslénytanász szakmai mindennapjai elevenednek meg  Silye Lóránd írásaiban (Egy posztdoktor nem proszt doktor?!), a brémai MARUM intézetben zajló posztdoktori kutatásai alatt.

Árvai Tünde, az Elfeledett pécsi nők nyomában… címet viselő blogja 2012 áprilisa óta működik. Létrehozását az a felismerés motiválta, hogy Pécs város helytörténetírása meglehetősen mostohán kezeli a nőtörténet kutatását.

Orvosbiológiai kutatásaiba enged betekintést Acsai Károly. Internetes naplójában (Hirtelen szívhalál) a hirtelen szívhalál és a szívizomsejtek Na-és Ca-háztartásának rejtett kapcsolatait elemzi.

A klasszikus blogok mellett web- és Facebook-oldalakkal is találkozhat a látogatók:

Balogh Ádám és Stewart Péter – mindketten középiskolások – a közkedvelt közösségi oldalon indított kémiai kísérleteket bemutató, tudománynépszerűsítő oldal Antocián címmel.

Az exobolygók világát mutatja be Balaton András (Exobolygó kutatás) a három éve folyamatosan frissülő, csillagászat iránt érdeklődőknek szóló lapján.

Nem hiányozhat a találkozóról a Györfi András által alapított mRNS. A portál célja interaktív közösségi teret biztosítani a magyar ajkú biológusoknak, kutatóorvosoknak és az élettudományok illetve a kapcsolódó ipar minden szereplőjének, minden érdeklődőnek.

A Kutatók a Neten 3.0-án bemutatkozik a Nanopaprika weboldal is.

Bővebb információ a bloggerekről, webmesterekről és az általuk szerkesztett oldalakról 2013. november 11. és 17. között a www.kutatok.net/kutnet2013 weboldalon.

Budapest Science Meetup – 2013. november 14., 19:00

BpScienceMeetup-201311-poszter

DNS hibajavítás, rák és RecQ helikázok

Kocsis Zsuzsanna – ELTE Biokémiai Tanszék

Külső hatások és természetes sejtbeli folyamatok révén akár 100.000 DNS-hiba is keletkezhet egy sejtben egy nap alatt. A DNS-ben tárolt információ megőrzésének, és részben a rák kialakulásának megakadályozásához ezen hibákat ki kell javítani. Rendkívül érdekes stratégiákat tárnak fel számunkra a hibajavítási útvonalak, és az egyikükben szerepet játszó RecQ helikáz fehérjék.

 

Nano – Tudomány – Kommunikáció

Paszternák András – Nanopaprika.eu, Kutatok.net

Hogyan jut el a vegyész a nanotudomány rejtelmeitől a tudománykommunikációig? Kapcsolódhatnak a korrózióvédő, önszerveződő nanorétegek egy-egy óvodai, kémiát népszerűsítő foglalkozáshoz? Van-e összefüggés a pásztázó tűszondás mikroszkópok és a 6600 kutatót összekapcsoló Nanopaprika tudományos közösségi hálózat között? Mi köze a nikkel és kobalt nanodrótoknak a Kutatók a Neten blogtalálkozókhoz? Válaszok az előadáson.

 

Exobolygók mindenhol

Szabó Róbert – MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Csillagászati Intézet

A Naprendszeren kívüli bolygók keresése és tanulmányozása rendkívül népszerű kutatási téma, hiszen olyan kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan jött létre a Naprendszer, lehetséges-e élet más bolygókon, és hogy egyedül vagyunk-e az Univerzumban. Röviden áttekintem a tudományterület jelenlegi állását, legfrissebb eredményeit, és utalok a közeljövő szédítő lehetőségeire.  Miként válik a tudományos fantasztikum fantasztikus tudománnyá? Igaza volt-e George Lucasnak? Az előadásból ezekre a kérdésekre is választ kapunk.

Rendhagyó fizikaórák a szegedi Agórában

logoNovembertől újra folytatódnak az optika (fotonika) témakörben szervezett rendhagyó fizikaórák a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában.

A 45 perces foglalkozásokon az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai tartanak kísérletes bemutatókat tanulói aktivitási lehetőségekkel optikai, fotonikai témakörökből (színkeverés, polarizáció, színképek, infravörös és UV-sugárzás).

A bemutatók mind középiskolás, mind felső tagozatos diákok számára érthetőek és hasznosak lehetnek.
A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött! A rendhagyó órákra szerdai napokon kerül sor, óránkénti kezdéssel. A pontos időpontok és további információk az alábbi oldalon találhatók:

http://informatorium.hu/hu/rendhagyo-fizikaorak-az-informatoriumban-2013-november-06-november-27-kozott/

Kérjük az érdeklődő kollégákat, hogy időpont foglalásához és egyéb
kérdéseikkel Gortva-Kónya Mónikát (konya.monika@deakszeged.hu) keressék emailben.
Az időpontok regisztrálása a jelentkezések sorrendjében történik.